fbpx

A HEGESHOW, mint Trial pálya kivitelező – MAKETUSZ Országos Bringapark Program

2022. május 2.

Hegedűs László (HEGE) évek óta meghatározó alakja a hazai és nemzetközi trial világnak, így nem meglepő, hogy a HEGESHOW nagy...

Hegedűs László (HEGE) évek óta meghatározó alakja a hazai és nemzetközi trial világnak, így nem meglepő, hogy a HEGESHOW nagy hangsúlyt fektet a MAKETUSZ Országos Bringapark Programjának trial részére is.

Az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság az Országos Bringapark Programot 2020 tavaszán hívta életre. 2021-től többek között pedig már trial pályák építésére is lehet beadni pályázatot. A Program céljai között szerepel a fiatalok és gyerekek kerékpárkezelésének fejlesztése, valamint a kerékpáros szabadidős és sport infrastruktúra bővítése. 

Magyarországi viszonylatban a kerékpározás egyik leglátványosabb szakágában, a trialban nincs olyan, aki ne találkozott volna Hege nevével, ugyanis a szakág első embereként  az utánpótlás nevelésben is oroszlánrészt vállal. Ehhez pedig elengedhetetlen minél több biztonságos pálya, amelyek kivitelezésében a Hegeshow releváns tapasztalattal és múlttal rendelkezik. Ugyanis Hege nevéhez fűződik az ország egyik legjobbja, a 3600 négyzetméteres ceglédi trail pálya kivitelezése is. 2022-ben pedig az Újbudai trial pálya építése mellett a szekszárdi trial pálya megvalósításán is munkálkodik. 

A 2022-re kiírt pályázat az eddigi legsikeresebbnek bizonyult hiszen csaknem 70 pályázatot bíráltak el és csaknem ugyanennyi pálya építési igény érkezett, amelyek között számos trial pálya is szerepel, ennek örülnek a kerékpározás egyik leglátványosabb szakágának kedvelői. Az ő táboruk is egyre népesebb hiszen sok fiatalt kerékpárost vonzanak a lehetetlennek tűnő ugrások és egyéb trükkök. Ugyan a pálya elemei nagyrészt megtalálhatók a természetben – nagy méretű kövek – vagy a tüzépen megtalálhatók az első és legfontosabb a biztonság! Éppen ezért fontos, hogy a kivitelezést olyan végezze, aki jártas a trial szakágban és a trial pálya kivitelezésben

A városvezetések és önkormányzatok még nincsenek elkésve, ugyanis az Országos Bringapark Programban nyertes pályák kivitelezési határideje 2022. december 31. Szóval, ha az MAKETUSZ Országos Bringapark Program keretein belül a városod pályázott trial pálya építésére és megkapta azt, akkor a kivitelezés miatt bátran keresd Hegedűs Lászlót.