fbpx

Trial Force Nemzetközi Edzőtábor – 2025

2025. június 10.

Kedves Sporttársak!  Nagy örömmel jelentjük be, hogy 2025-ben  is megrendezésre kerül a Trial Force Training Camp, ami az ország legnagyobb...

Kedves Sporttársak! 

Nagy örömmel jelentjük be, hogy 2025-ben  is megrendezésre kerül a Trial Force Training Camp, ami az ország legnagyobb szakmai edzőtábora és ahol a fejlődés és közösségépítés kapja a főszerepet. 

A korábbi tapasztalatok alapján mondhatjuk, hogy óriási motivációt és fejlődési lehetőséget jelent a magyar triálosok számára, ha együtt bringázhatnak olyan riderekkel, akik a világ legjobbjai közé tartoznak és akiket a legtöbben csak videókból ismerhetnek.

“A célok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket!” Az idei cél pedig a tavalyi tábor után fogalmazódott meg bennünk. 2024-ben láthattuk a világ legjobb 26”-os bringását, ebben az évben pedig megnézhetjük élőben a 2X UCI Világbajnok 20”-os versenyzőt, Alejandro Montalvo Millát! 

Azok, akik már egy ideje benne vannak a triál sportágban, pontosan tudják, hogy ez sokkal összetettebb, mint azt gondoltuk az elején. Számtalan technika, edzésmódszer, verseny praktika és komoly fizikai / mentális felkészültség szükséges ahhoz, hogy kihozzuk magunkból a bennünk rejlő maximumot! 

Éppen ezért Montalvo mutatni fog olyan kerékpárkezelési praktikákat és technikákat, amikből ha csak egyet haza tudunk vinni a táborból, az már önmagában rengeteget jelent majd! Alejandro pedig nem csak velünk együtt fog bringázni, de edzést is fog tartani, szóval egy 2X Világbajnoktól tanulni, azért elég menő dolog!  

Amiben biztosak lehettek, hogy egy felejthetetlen élményben lesz részetek és számítunk Rátok a táborban! 

Részletes információk: 

Tábor dátuma:          2025.07.11 – 2025.07.13

Tábor helyszíne:      Trial Force Park / 2700 Cegléd, Malomtó szél 33. / 

Szállás:                      Limitált számban állnak rendelkezésre szobák, ezért kérlek minél hamarabb regisztráljatok. 

2024.07.11. / Péntek /: 

09:30:                      Gyülekező a Trial Force pályán 

10:00 – 11:30:          Délelőtti edzés 

12:00 – 13:30:          Ebédszünet 

13:45 –  14:00:          Indulás a szállásra.

14:00 – 14:30:           Szálláshely elfoglalása 

14:00 – 16:00:           Szabad foglalkozás / Strandolás, Nyújtás, Pihenés / 

16:30 – 18:00:           Délutáni edzés 

18:00 – 19:00:            Szabadedzés Alejandroval

19:00 – 20:00:            Vacsora 

—————————————–

2025.07.12. / Szombat /:  

08:00 – 09:00:           Reggeli 

10:00 – 12:00:           Délelőtti edzés 

12:00 – 13:30:           Ebédszünet 

13:30 – 15:30:           Szabad foglalkozás / Strandolás, túrázás, nyújtás, pihenés 

16:00 – 17:30:           Délutáni edzés 

17:30 – 18:30:            Szabadedzés Alejandroval

18:30 – 20:00:           Vacsora

——————————————–

2025.07.13. / Vasárnap /: 

08:00 – 09:00:                    Reggeli / Ezt követően szállás check out / 

10:00 – 11:30:                    Délelőtti edzés  

12:00 – 13:30:                    Ebédszünet

14:00 – 17:00                    Szabadedzés / “ Minden ami benned maradt! “ 

Reméljük egy olyan élményben lesz részed, amire emlékezni fogsz nagyon sokáig és ami hosszú időre feltölti majd a motivációs forrásod!  

Biztosítsd a helyed a táborba minél hamarabb IDE kattintva.

A jelentkezést követően e-mailen keresztül is kapcsolatba lépünk veled!